Tizenöt éve
Tizenöt éve ilyen szépen sütött a nap, mint ma. Úgy emlékszem, talán kicsit melegebb volt. De ugyanígy csodálkoztam rá aznap reggel a természetre, hogy milyen dús, milyen zöld, milyen friss és élő, ahogyan ma reggel is. Aggódtam tizenöt éve, mert 27-ét megelőző napok borúsak, esősek, kedvetlenek voltak. Izgultam, hogy jöjjön a jó idő, legyen szép a nap, nem csak belül. És úgy lett. Reggel egyedül mentem be Pestre, a diósdi közös albérletből (illetve dehogy diósdi, az utca azon fele már Érd), hogy anyuéknál öltözzem díszbe, onnan jöjjünk vissza Diósdra. (Legyen így, legyen akárhogy.) Élénken érzem, ahogyan ülök a földalattin, azon, amelyikkel évekig iskolába mentem, aztán hegedűre, szolfézsra, tornára, gimibe, (meg még sok más egyéb helyekre) és amin már alig-alig járok évek óta. Kicsit kislány voltam egy pár megálló erejéig, míg a Hősök terére értem, elbúcsúztam a lányságomtól. Aztán elsodort a nap: sok-sok ember, rokon, ismerős és ismeretlen, mosolyok, köszönöm-ök... "nem ...