pocakmadzag

Az úgy kezdődött, hogy nem tudtam, hogy nem normális az erős menstruációm. Most ugye mondd meg, hogy honnan tudhatna az ember ilyesmit? Mikor csak a sajátodét látod? Honnan tudhatnád, hogy neked sok vagy kevés, hogy kicsi vagy nagy? A melledről meg a fenekedről tudod. Elég határozottan. Elég hamar. Mindegy is, hogy mekkora, nem akkora, amekkorának szeretnéd. Aztán vagy megtanulod szeretni úgy ahogy van, vagy nem. Vagy. 48 évesen már egészen rutinosan tudok minden mást előbbre helyezni, mint a saját jól létemet. Olykor. Olykor persze egészen egyértelmű, ha valami nem megy. Amikor az ember lázas, beteg, járásképtelen, migrénje van. Nekem nagyjából ezek, amikor viszonylag kevés bűntudattal tudom bedobni a törölközőt és kisebb teljesítménnyel is beérni. Egy olyan hétköznapi dologgal, mi nem látványos és nem egyértelmű már sokkal nehezebb segítséget kérni, vagy orvoshoz menni. Halogatásban mester vagyok. A fogaimmal 10 évet vártam, a sarkantyúmmal 15-öt. 2018. november Szóval e...

Gyakorolom, morzsolgatom magamban ezt a választ. Persze nincs erőm sem virtuálisan, sem élőben érkező kérdésre ezt válaszolni, pedig tehetném. Tehetném, mert azok, akik érdeklődnek a hogy létem felől, nem puszta udvariasságból teszik, és azt feltételezem, hajlandóak lennének meghallgatni a részletes kifejtést is a rövid válasz után. Meg persze miért is ne mondhatnék bármit, amit jól esik. És amivel nyilvánvalóan nem bántok meg senkit. Valahogy mégsem jön ki. Olyan ciki. Persze nem rosszul lenni ciki, hanem a helyzet, amiben én igénylek támogatást. Szokni kéne még. Vagy éppen nincs kedvem elmerülni a szarul-ságban. Sokszor elmondom a részletes választ, a hülye "jól vagyok", megvagyok" után. Legtöbbször valami zanzásított, előregyártott formában, próbálva a lényegi információkat átadni. Ezzel igyekszem kímélni a kérdezőt és magamat is, a részletekről. Keresgélem, hogy mi a lényegi. Ami persze lehetetlen, honnan tudhatnám, hogy a másiknak mi a lényeg. Amikor még maga...