pocakmadzag

Persze marha okos vagyok már így öt gyerek után. Egészen tisztán látom, mikor mit és hogyan csinálhattam volna másként, okosabban, lazábban, vagy éppen keményebben. Ezen a napon arra gondolok, milyen érzéseim, gondolataim voltak, amikor vártam és amikor szültem a második fiam. Emlékszem egészen tisztán arra a reggelre, amikor a terhestesztet megcsináltam. Miután kimaradt a vérzésem, mégiscsak vettem egy terhestesztet. Bár szedtem egy csökkentett hormontartalmú gyógyszert már a szülés utáni 8. héttől. (Akkor már jött is az első ciklusom, hiába szoptattam) Valahogy mégis gyanús volt az érzés. Szóval korán reggel, míg Balu és Gábor aludtak kimentem a fürdőbe (ami egyben a wc is volt abban az egy szobás faházban, amiben akkor éltünk) és megcsináltam a tesztet. Úgy éreztem elájulok, amikor láttam, hogy pozitív. Balu alíg hat hónapos volt ekkor. Nem tudom, ti mit gondoltok erről, de egy hat hónapos baba még nagyon pici. És egy hat hónapos babás első gyerekes anya még nagyon......hát p...

Végy egy vacak estét, fáradt szülőkkel, túlpörgött óvodással, esetleg enyhe depresszióba hajló hangulatú kamasszal, szeme sír szája szemtelen típusúval. Keresd elő az esküvőn készült videót /fiatalabbak dvd-t/, tedd be, majd nincs más dolgod, mint 5-10 percig magára hagyva főzöd. Tálalás: Zsebeld be az -...." anya, de szép vagy, anya gyönyörű vagy!" (jó esetben férjedtől: -" anya most is nagyon szép") megjegyzéseket. Majd boldog mosollyal feküdj le aludni!

Illetve annyira nem is recept, inkább csak megfigyelés....tapasztalat. Szóval végy három különböző fajta megbetegedést: egy vírust, két bacit (egy felső légútit és egy emésztőszervit - lánykori nevén gasztroenteriális) de szerintem ezek bármilyen változatban hatásos előidézői a megfigyelt állapotnak...tehát, már csak dőlj hátra és élvezd, ahogyan szemtelen kamaszod kezes báránnyá, akár csecsemővé szelídül: "-Anya, adj egy puszit! Igen, kérek szépen teát, anyu, ha lehet légyszi' a körtésből! Szerinted lázas is vagyok?"...stb.... Hátradőlve élvezést jelentősen gátolja, ha minden gyermek beteg, nem csak a kamasz(ok), illetve ha ezt a hatékony betegség mixet magunk is elkapjuk. Ebben az esetben egészen más megfigyeléseket tehetünk!

És igen, ez az állapot: szabadság. Felszabadulás a kötöttségek, a nyomás, a rossz érzések alól. Felszabadulás az alól a napi lélek őrlő rutin alól, ami elveszi a jókedvet. Amikor egy csomó szabálynak csak az az értelme, hogy kényelmet szolgáljon. Azoknak a kényelmét, akik a szabályokat hozták. Ezeket a szabályokat sokszor egy egyszerű "miért" kérdéssel szint azonnal meg lehet borítani, mert már sokszor senki sem emlékszik rá, mi is a haszna. Illetve a korlát az egyetlen haszon, az a korlát, amivel megint csak a kényelmünk lesz nagyobb. A gyerek pedig mint szükséges rossz, akadály, és kényelmetlenség, a lehető legkevesebb plusz akadályt jelenti az oktatásban. Na ezek nincsenek. Vannak, akik attól féltettek Bennünket, hogy így antiszociálissá válik a gyermekünk, nem fogja megtanulni az alapvető közösségi normákat, szabályokat. Volt, aki azért aggódott, hogy unatkozni fog, és nem lesz gyerekközösségben. Sokan pedig biztosan azért nem mernek belefogni az otthon oktatásba, mer...

Már másfél hónap eltelt azóta, hogy megírtam az előző posztot. Ennyi idő alatt sok indulat átviharzott rajtam. Most hozzáfogok végre a folytatáshoz, amire az olvasói visszajelzések biztattak. Többen személyesen is felhoztátok ezt a témát, és kérdeztetek. Volt akinek tudtam mesélni, mert volt rá idő és tér, volt, akinek csak azt tudtam megígérni, hogy jön majd a folytatás. (Ez a jó a blogban, hogy akkor írhatom, amikor éppen fontos, és el lehet olvasni, olyan is értesül rólam, rólunk, a gondolatainkról, akivel csak futtában találkozunk.) Szóval ma megtudtam a két utolsó decemberben írt témazáró dolgozat eredményét is, amivel a sor teljes: matek 5, anyanyelv 5, tollbamondás 5, szövegértés 5, természetismeret 5 Jókedvemben tehát leírom, miért is kitaszítottság a magántanulói jogviszony. Mikor elkezdtem írni az előzőt, erős volt bennem a késztetés, hogy arra használjam a lehetőséget, hogy világgá kiáltsam a Petit, az engem, a családot ért sérelmet. Hogy leírjam töviről hegyire, mi is törté...

Nem titkolhatom: telve vagyok szomorúsággal, dühvel, csalódottsággal. Már napok óta kerülgetem a blogot, hogy írjak erről, csak vártam, hogy az érzéseim és a gondolataim viharos hullámai elérjék azt az állapotot, amikor még és már tudok hitelesen írni a témáról. Azért is írok, mert nem gondolom, hogy én vagyok az egyetlen szülő, aki birkózik a mindennapokban a közoktatás intézményével, és mert egészen biztos vagyok viszont abban, hogy sok más anya is - ahogyan még hét évvel ezelőtt én is - bizonytalanságában, kiszolgáltatottságában hinni véli: a gyerekében van a hiba. Szóval kedves olvasó! Ha nincs iskolás korú gyermeked, vagy éppen van, de úgy érzed jó helyen van, és Te elégedett vagy az őt körülvevő mindennapokkal, és nem is hiszed, hogy másnak ezzel komoly, hogy ne mondjam életbevágó fontosságú dolga van, szóval ha ezek közé a boldog szülők közé tartozol, akkor ne olvass tovább, ne idegesítsd magad feleslegesen! Ha nem fogadod meg a tanácsot, akkor magadra vess, én szóltam! Ami velü...

Egyszer régen, még három gyermekemmel ezelőtt egy nagycsaládos ismerősöm (Erika drága!), úgy július elején a nyári szünetre panaszkodott, és sopánkodva várta a szeptembert. Én nagyon elcsodálkoztam, és őszintén szólva, fel is háborodtam. Nos, nem árulok el titkot, ha azt mondom, csak néhány év telt el, és megértettem. Zajlik a szünidő, cseppet sem eseménytelenül. Fiúk jönnek-mennek, megyünk mi is, volt már Balaton, volt hiper-szuper fürdőkomplexum, volt régen halogatott szemvizsgálat (és még lesz is), volt Villány melletti ereszd el a hajamat, és persze volt betegség is, abból a fajtából, ami télen járja, véletlenül se a nyári fosós-hányósból. Szerintem vagy lehetetlen, de legalábbis nehéz összeegyeztetni nyáron, pláne a közös nyaraláson a 13-tól 1 éves korig terjedő repertoárú gyerkőcök igényeit. Gondolkodom, és nézelődöm, keresnék tippeket, tapasztalatokat, ki hogy csinálja. Ha ötleted van, ne hallgasd el! Közben megy a Fonoda, ha sikerül és Borika ügyes nagy lány...

Távol álljon tőlem a gondolat, hogy a Pocakmadzag amolyan Borika-blog legyen (pedig higgyétek el, óriási a kísértés!), mégis muszáj néha megírni. Például azt, hogy még nem volt egy éves egészen, amikor felfedezte azt a babát, amit anno Peti (jelenleg 10 éves, harmadszülött gyermekünk) kapott tőlünk, mikor Boldit vártam. Azt hiszem Bencének nevezte el a mama, akitől kapta,de nem emlékszem, hogy valaha is nevén szólítottuk volna. Nos Borika immár harmadik hónapja hurcibálja magával A babát, akit ha meglát, magához ölel, hol büfiztetős, hol szopis pózban, és eleinte kifejezetten rágcsálta a fejét, kezét, lábát, ami mostanra határozott puszilgatásba csapott át. Szóval Bori tegnap a következőt adta elő: egyik kezében partvissal seper (felnőtt partvis, naná!), másik kezében a  babát öleli. Azt már egyik szemfüles megfigyelő sem tudta megmondani, hogy mi volt előbb: elkezdett takarítani, majd a síró gyermeket felvette és úgy folyatta a munkát, vagy épp dajkálta a kicsit, és észrevette, ...

Az úgy volt, hogy az egyik fiam nem akart felvételizni a 6 osztályos gimnáziumba. Megbeszéltük, ha nem, hát nem... Nem sokra rá, elkapott az egyik tanítója, hogy elmondja, mekkora kár, pedig milyen okos, jó fejű a gyerek. Együtt sajnálkoztunk ezen. Majd hozzátette...hát igen, pedig kell, hogy a tanulás és a tudás érték legyen egy családban..... Én köpni-nyelni nem tudtam, ő befordult a tanáriba...többet nem tudtam rá őszintén mosolyogni. Egyszer még szeretném elmondani neki, hogy a kijelentése idején épp posztgraduális képzésre jártam, és készültem életem első MPPPOT-s kongresszusi előadására. Aztán most nagyon szeretném innen üzenni, hogy befejeztem a félévet az SE-n, (ami ugye nem kifejezetten pedagógus diplomára épül), és hogy ki tudtam javítani az élettan vizsgámat kettesről négyesre. Nnnnna! Ilyen családja van szegény gyereknek. Ez meg egy ilyen büszke-melldöngetős....

Tegnap Balu és Boldi Lego várost építettek, amíg Peti és Toma táncon voltak. Ahogy látható, van minden, ami csak kell, jobbra lent játszótér is. Természetesen minden jól megközelíthető tömegközlekedéssel, ezzel is hozzájárulva a környezet védelméhez. Eleinte Boldi jól tűrte, hogy Bori kiveszi a kockákat a kezéből, aztán kitelepítették hozzám a lányt, mondván szoptassam már meg, szerintük éhes (!). Ma reggel aztán amíg az ágyat alakítottam át alvósról tanulósra (ez annyit tesz, hogy kerül az ágyneműre egy kissé túlméretes ágytakaró, ami jócskán megnehezíti a műveletet, mert gondosan hajtogatni és tűrögetni kell - majd levágom és körbeszegem), Borit a középső szobába tettem le játszani, és mivel okos, rögtön berongyolt a féltett városba némi rendezkedés céljából. Három kerítéselemet rabolt, amivel kb. fél órát elégedetten játszott. Van az a nézés, az a szende, szégyenlős, szempilla rebegtetős, amikor mosolyog, és lesüti a tekintetét. Na, olyat csak Bori tud. A fiúk nem csinálták. ...