Beteg vagy egészséges - vagy

Az úgy kezdődött, hogy nem tudtam, hogy nem normális az erős menstruációm.
Most ugye mondd meg, hogy honnan tudhatna az ember ilyesmit? Mikor csak a sajátodét látod?
Honnan tudhatnád, hogy neked sok vagy kevés, hogy kicsi vagy nagy?

A melledről meg a fenekedről tudod. Elég határozottan. Elég hamar. Mindegy is, hogy mekkora, nem akkora, amekkorának szeretnéd. Aztán vagy megtanulod szeretni úgy ahogy van, vagy nem. Vagy.

48 évesen már egészen rutinosan tudok minden mást előbbre helyezni, mint a saját jól létemet. Olykor.
Olykor persze egészen egyértelmű, ha valami nem megy. Amikor az ember lázas, beteg, járásképtelen, migrénje van. Nekem nagyjából ezek, amikor viszonylag kevés bűntudattal tudom bedobni a törölközőt és kisebb teljesítménnyel is beérni.
Egy olyan hétköznapi dologgal, mi nem látványos és nem egyértelmű már sokkal nehezebb segítséget kérni, vagy orvoshoz menni. Halogatásban mester vagyok. A fogaimmal 10 évet vártam, a sarkantyúmmal 15-öt.

2018. november

Szóval erős menzesz. Előbb csak egy hétig tart, aztán belemegyek a második hétbe. Telefon az orvosnak: ez normális? Normális is lehet persze. Majd ha hazajöttünk a barátnőm ötveneséről, megmutatom magam.
10. nap környékén megszűnő vérzés illúziója, aztán két hét után elmúlik. Végülis nem lett gond, nem megyek dokihoz.
Egy hét szünet után újra vérzek. Még mindig nem érzem fontosnak, hogy megnézzen az orvos. Nem érek rá.
Ideges vagyok minden mosdóba menéskor, nézem, mi jön belőlem.
A 8. nap reggel elönt a vér, hosszasan takarítok magam után. Már érzem, hogy gyenge is vagyok, szédülök.
Még bemegyek Pestre megtartom az EMMA Vonalas önismereti csoportot. Útközben végighívok mindenkit, akit ismerek nőgyógyászt. Vagy nem veszi fel, vagy aznap nem dolgozik. Barát-bábát is riasztom, kérem, segítsen valakit találni, aki ma megnéz. Így nem megyek be ügyeletre találomra sehova, bár lehet, muszáj, dél körül már a mentőn is gondolkodom.
Balázs hív telefonon, értem jön és menjünk be valahova kórházba, mert szerinte ez nem oké.
Végre kerül egy jó szándékú rezidens egy közeli kórházban, aki épp ügyel.
Odamegyünk. Megérezhettem, hogy jobb, ha nem eszem semmit. Délután 2 óra van, csak a reggeli kávé nyomai vannak bennem, meg kb. fél liter víz délelőttről. Így hát gyorsan meg is lehet műteni. Ami a méhemben van, az nem szép.
Bár mindenki kedves, a kórház, a helyzet erősen triggerel. Bőgök kétpercenként. Csak amíg Balázsnak magyarázom, hogy mi fog történni, és hogy mit hozzon be nekem, addig bírom ki mosolyogva.

Másnap reggel hazamehetek, Balázs jön elém. Jól esik bekuckózva macskázni, filmet nézni.
A szövettani eredmény majd Karácsony előtt vagy után várható. Addig para.
A műtétet követő második napon már vérzésnek nyoma sincs. Madarat tudnék fogni örömömben. Csak ha a szövettan várására gondolok, ugrik be minden korábbi élményem daganatról, kezelésekről, sugárról, kemóról és tudom, hogy én erre nem leszek képes.
Nagyjából ezzel telik a december. A jógának már annyi, nincs kedvem semmihez.
A vegánságot is feladom az ünnepekre. Minek szívassam magam dupla főzéssel.
Aztán már alig várom a januárt, hogy visszatérjek, rosszul vagyok a vegyes étrendtől.
Soha többé.

Ez az én adventem.