ké-szülés 2.

Most nem ott folytatom, ahol abbahagytam, hanem máshol,de persze nem felejtem el azt sem. Amit megígértem, azt betartom (általában).
Szóval annak kapcsán, hogy volt nálunk A média, és kérték, hogy legyen szó arról, milyen, amikor babát szeretne egy asszony, szóval ennek kapcsán kezdtem gondolkodni a készülésről.
Manapság megszámlálhatatlan az elérhető információk forrása az interneten, a könyvesboltokban, az újságárusnál. Mindenkinek van valami jó ötlete arra vonatkozóan, hogy milyen is egy jó anya, mit kell ehhez tudni, megtanulni, megvásárolni. Ha a hivatalos várandós gondozást nézzük, a dolgoknak ez a menete: rögtön ott lesz a szülészorvos, aki megállapítja a terhességet. Ezzel a papírral aztán mehetünk a védőnőhöz, aki kiállítja a kis könyvünket és innen már benne is találjuk magunkat a mókuskerékben. Terhestorna, vérvétel, ultrahang, szülésre felkészítő tanfolyam (opcionális: vagy a szülészeti intézményben, vagy a védőnők által szervezetten), és csak kapkodhatjuk a fejünket. Mert a Felicitas csomagot ki ne felejtsük: ott már hozzá jön az őssejt, a pempörsz, a popsikrém-cumi-kiskanál-mellápoló krém, és még ki tudja.
Mire észbe kap (már ha észbe kap) az ember lánya, már tele is a feje azzal a rengeteg holmival és tudni valóval, időponttal és szakemberrel, aki mind mind hozzájárul majd a gyermek és az anya egészségéhez és boldogságához. Erről még tudnék sokat írni, de most nem ez a téma. Majd legközelebb.
És akkor ugye az volt a feladat, hogy mondjam meg, mit gondolok, mit látok, rágörcsölnek-e a nők a gyerekvállalásra.
Már mint a nők úgy általában. Na hát ez már eleve értelmezhetetlen kérdés, mert nem ismerek egyetlen átlag nőt sem.
Ahhoz, hogy értelme legyen kicsit a kérdésnek, nézzünk rá másképpen!
Az egyik fogalom, ami a köztudatban szerepel a gyermekre várás kapcsán az a tudatos családtervezés. Sokan élik (éljük) úgy az életet, hogy előre kiszámítható legyen. Igaz ez sok mindenre, onnantól kezdve, hogy mikor jön meg a fizetés odáig, hogy az a pattanás az orrom hegyéről lehetőleg szombat estére szívódjon fel.
És persze ide tartozik, hogy a nagyobb volumenű eseményeket is szeretjük előre tudni.
Csakhogy nem mindig sikerül. ÉS aztán ha nem sikerül, akkor megint van többféle reakció lehetőség. A példáknál maradva, mondjuk alternatív pénzszerzés után nézünk, vagy csak meghúzzuk a nadrágszíjat, és nem lesz tarja a kenyérhez meg trappista, csak vaj meg a stelázsipolcról a nagyi lekvárja. A pattanást meg ott egye a fene, max. teszek rá alapozót.
De mindenkinek ismerős, amikor ez a lazaság valahogy nem segít úrrá lenni a helyzeten. Mert mondjuk amúgy is ki vagyunk már borulva valamin.
No, ezekkel a nagyon profán példákkal talán meg lehet világítani, hogy így lehet valahogy a babára vágyakozás is.
Hogy kit mennyire borít ki a várakozás, vagy a betervezhetetlenség, illetve kinek mi van leosztva, mennyit kell várakozni türelemmel, azt senki sem tudhatja. (Majd egy későbbi bejegyzésben írok erről is, hogy mit mond A szakma erről....mármint a perinatális)
Ez a jó benne szerintem. Persze vannak más vélemények is :)
Én mindig csak egy gyereket akartam.
Nálatok hogy volt?