ké-szülés 1.2
Akkor az ígért folytatás, amivel adós vagyok:
...igen, valami megváltozott.
Ez az orvos ugyanis nem volt ugyanaz. (most ezzel nagy újdonságot mondtam, mi?)
Nem volt ugyanaz, és az én bizalmam sem volt ugyanaz felé. Egészen meglepő módon nem bíztam benne, nem bíztam benne, amikor kínálgatta ezt vagy azt a beavatkozást.
Mert eddig mindig ezek nélkül szültem. Nem értettem, miért nem hisz nekem, hogy én tudok szülni, hiszen már háromszor szültem sikerrel orvosi segítség nélkül.
"ÉN tudok szülni!...nekem egy órán belül fájásaim lesznek, előbb tízpercesek, aztán hamarosan rövidülnek és én néhány órán belül meg fogom szülni a kisfiamat!..."
Így is lett persze....az orvos (talán sértett szakmai önérzete miatt) félrevonult és mi magunkra maradtunk.
Persze minden rendben ment.
Nagyon büszke voltam, mint minden édesanya, aki megszüli gyermekét, hogy lám, ezt is megcsináltam...illetve dehogy is! megcsináltuk!
Még volt valami kis elszólásom is a férjemhez, meg a szűk családhoz az utólagos meséléseknél, valami ilyesmi, hogy:
"-Na, ezért kár volt bemenni a kórházba!"
.........
Eltelt három év közben, és én újra babát vártam.
És...ezt a történetet már sokan ismerik :)
Valami akkor ott, abban a néhány órában a szülőszobán végérvényesen, maradandóan és örvendetes módon megváltozott:
megtanultam szülni...megtanultam, hogy ÉN szülök.
Hála van bennem.
...igen, valami megváltozott.
Ez az orvos ugyanis nem volt ugyanaz. (most ezzel nagy újdonságot mondtam, mi?)
Nem volt ugyanaz, és az én bizalmam sem volt ugyanaz felé. Egészen meglepő módon nem bíztam benne, nem bíztam benne, amikor kínálgatta ezt vagy azt a beavatkozást.
Mert eddig mindig ezek nélkül szültem. Nem értettem, miért nem hisz nekem, hogy én tudok szülni, hiszen már háromszor szültem sikerrel orvosi segítség nélkül.
"ÉN tudok szülni!...nekem egy órán belül fájásaim lesznek, előbb tízpercesek, aztán hamarosan rövidülnek és én néhány órán belül meg fogom szülni a kisfiamat!..."
Így is lett persze....az orvos (talán sértett szakmai önérzete miatt) félrevonult és mi magunkra maradtunk.
Persze minden rendben ment.
Nagyon büszke voltam, mint minden édesanya, aki megszüli gyermekét, hogy lám, ezt is megcsináltam...illetve dehogy is! megcsináltuk!
Még volt valami kis elszólásom is a férjemhez, meg a szűk családhoz az utólagos meséléseknél, valami ilyesmi, hogy:
"-Na, ezért kár volt bemenni a kórházba!"
.........
Eltelt három év közben, és én újra babát vártam.
És...ezt a történetet már sokan ismerik :)
Valami akkor ott, abban a néhány órában a szülőszobán végérvényesen, maradandóan és örvendetes módon megváltozott:
megtanultam szülni...megtanultam, hogy ÉN szülök.
Hála van bennem.
Én nem próbáltam egyszer sem kórházban szülni, így nincs összehasonlítási alapom, de ennek ellenére érzem/értem mi az amit írsz! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
VálaszTörlésAnnyira jó téged olvasni! Köszi
VálaszTörlésÉn is hármat szültem kórházban és a harmadik után mondtam, hogy ha lesz még gyermekem, akkor itthon fog megszületni, mert azért fölösleges bemenni, hogy a tök jól haladó szülésbe belepiszkáljanak... Lett még egy gyerkőc és itthon :D <3 És Tudok szülni! 4 kiló feletti gyereket is!
VálaszTörlésÉn két tündéri kisördögöt szültem, kórházban. Nem mertem otthon. Nem magam miatt. Miattuk, és a férjem miatt.
VálaszTörlésAz első kemény volt. Nem voltak egyenletesek a fájások, nem hatott az oxytocin, nem tudtam nyomni. A doki segített. Együtt kipréseltük szegényt.
Ezek után tudatosan készültem a következőre.
A második fantasztikus volt. Beavatkozások nélkül, a magunk ütemében, alig 3 óra szülőszobai idill után a karomban tarthattam a kis gömbvillámomat.
Mindannyian nagyon ügyesek vagyunk :O)
VálaszTörlés