pocakmadzag

Balu (13): "...olyan jó, hogy van a Bori, meg hogy ilyen nagy a korkülönbség köztünk, mert így látom, ahogyan fejlődik."

Az úgy volt, hogy az egyik fiam nem akart felvételizni a 6 osztályos gimnáziumba. Megbeszéltük, ha nem, hát nem... Nem sokra rá, elkapott az egyik tanítója, hogy elmondja, mekkora kár, pedig milyen okos, jó fejű a gyerek. Együtt sajnálkoztunk ezen. Majd hozzátette...hát igen, pedig kell, hogy a tanulás és a tudás érték legyen egy családban..... Én köpni-nyelni nem tudtam, ő befordult a tanáriba...többet nem tudtam rá őszintén mosolyogni. Egyszer még szeretném elmondani neki, hogy a kijelentése idején épp posztgraduális képzésre jártam, és készültem életem első MPPPOT-s kongresszusi előadására. Aztán most nagyon szeretném innen üzenni, hogy befejeztem a félévet az SE-n, (ami ugye nem kifejezetten pedagógus diplomára épül), és hogy ki tudtam javítani az élettan vizsgámat kettesről négyesre. Nnnnna! Ilyen családja van szegény gyereknek. Ez meg egy ilyen büszke-melldöngetős....

Tegnap Balu és Boldi Lego várost építettek, amíg Peti és Toma táncon voltak. Ahogy látható, van minden, ami csak kell, jobbra lent játszótér is. Természetesen minden jól megközelíthető tömegközlekedéssel, ezzel is hozzájárulva a környezet védelméhez. Eleinte Boldi jól tűrte, hogy Bori kiveszi a kockákat a kezéből, aztán kitelepítették hozzám a lányt, mondván szoptassam már meg, szerintük éhes (!). Ma reggel aztán amíg az ágyat alakítottam át alvósról tanulósra (ez annyit tesz, hogy kerül az ágyneműre egy kissé túlméretes ágytakaró, ami jócskán megnehezíti a műveletet, mert gondosan hajtogatni és tűrögetni kell - majd levágom és körbeszegem), Borit a középső szobába tettem le játszani, és mivel okos, rögtön berongyolt a féltett városba némi rendezkedés céljából. Három kerítéselemet rabolt, amivel kb. fél órát elégedetten játszott. Van az a nézés, az a szende, szégyenlős, szempilla rebegtetős, amikor mosolyog, és lesüti a tekintetét. Na, olyat csak Bori tud. A fiúk nem csinálták. ...

Most nem ott folytatom, ahol abbahagytam, hanem máshol,de persze nem felejtem el azt sem. Amit megígértem, azt betartom (általában). Szóval annak kapcsán, hogy volt nálunk A média , és kérték, hogy legyen szó arról, milyen, amikor babát szeretne egy asszony, szóval ennek kapcsán kezdtem gondolkodni a készülésről. Manapság megszámlálhatatlan az elérhető információk forrása az interneten, a könyvesboltokban, az újságárusnál. Mindenkinek van valami jó ötlete arra vonatkozóan, hogy milyen is egy jó anya, mit kell ehhez tudni, megtanulni, megvásárolni. Ha a hivatalos várandós gondozást nézzük, a dolgoknak ez a menete: rögtön ott lesz a szülészorvos, aki megállapítja a terhességet. Ezzel a papírral aztán mehetünk a védőnőhöz, aki kiállítja a kis könyvünket és innen már benne is találjuk magunkat a mókuskerékben. Terhestorna, vérvétel, ultrahang, szülésre felkészítő tanfolyam (opcionális: vagy a szülészeti intézményben, vagy a védőnők által szervezetten), és csak kapkodhatjuk a fejünket. Me...

Illik valami köszöntő félével kezdeni a blogot - gondolom megmagyarázandó, kinek és miért szól. Hogy miért?...tán valamiféle késő-kamasz grafomán felindulás, vagy élet-feléhez közeledő visszatekintő-nosztalgiázó, esetleg memento, hogy el ne feledjem majd, amit most fontosnak gondolok. Kinek? - bárkinek, aki szívesen olvassa más emberek gondolatait, magamnak, gyermekeimnek, családomnak, meg még ki tudja? Ja, és valószínűleg nyelvhelyességileg sokszor kifogásolható lesz. Én szóltam. Már mikor Borika megszületett, szerettem volna blogot kezdeni. Nyilván VIP egy családban négy fiú után egy kislánynak lenni. Nekem mindenképpen sok változás, bennem sok új gondolat, érzés merült fel. És ezzel együtt sok olyan emlék is eszembe jutott a fiúkról, különösen a nagyokról, ami már rég nem. Nekem mindig érdekes, és sokszor megerősítő másokról hallani, hozzám hasonlókról. Reményem, hogy ami velem, vagy bennem történik, az így lehet töltekezés. Talán. És még azt leírom, hogy emlékezzek rá ros...

Akkor az ígért folytatás, amivel adós vagyok: ...igen, valami megváltozott. Ez az orvos ugyanis nem volt ugyanaz. (most ezzel nagy újdonságot mondtam, mi?) Nem volt ugyanaz, és az én bizalmam sem volt ugyanaz felé. Egészen meglepő módon nem bíztam benne, nem bíztam benne, amikor kínálgatta ezt vagy azt a beavatkozást. Mert eddig mindig ezek nélkül szültem. Nem értettem, miért nem hisz nekem, hogy én tudok szülni, hiszen már háromszor szültem sikerrel orvosi segítség nélkül. "ÉN tudok szülni!...nekem egy órán belül fájásaim lesznek, előbb tízpercesek, aztán hamarosan rövidülnek és én néhány órán belül meg fogom szülni a kisfiamat!..." Így is lett persze....az orvos (talán sértett szakmai önérzete miatt) félrevonult és mi magunkra maradtunk. Persze minden rendben ment. Nagyon büszke voltam, mint minden édesanya, aki megszüli gyermekét, hogy lám, ezt is megcsináltam...illetve dehogy is! megcsinál tuk ! Még volt valami kis elszólásom is a férjemhez, meg a szűk családhoz...

Ezt Boldi mondta egyszer, amikor nem jutott eszébe a köldökzsinór kifejezés - gondolom könnyen kódolható. Persze Borit vártuk.....minden reggel, amikor felébredt, kérdezte: -Hogy van Borika?....már felébredt? És a hasamnak súgta: -Szia...itt vagyok! ....sokkal később, vajúdás közben, mikor már a hatpercesek jöttek: -Borika, gyere ki!